Klapka György Múzeum Főépület
2900 Komárom, Kelemen László u. 22.

Látogatási idő:

keddtől vasárnapig 10-16 óráig,
Tel.: (+36) 34/344-697
Belépőjegy: 400 HUF; 200 HUF

Fotójegy: 300 HUF

A Húsvéti Ünnepek alatt és a

Komáromi Napok idején (április 26. - május 4.)

minden nap nyitva tartunk!

DDr. Juba Ferenc magyar tengerészettörténeti gyűjteménye
2900 Komárom, Szabadság tér 1.

Látogatási idő:
keddtől vasárnapig 10-16 órái6

Tel.: (+36) 34/541 340

Belépőjegy: 400 HUF; 200 HUF

Fotójegy: 300 HUF

A Húsvéti Ünnepek alatt és a 

Komáromi Napok idején (április 26. - május 4.)

minden nap nyitva!

 

Lapidarium Brigetionesia
Római Kőtár

2900 Komárom, Igmándi erőd

Látogatható:
március 15 - november 15
9 - 17 óráig

Fotózni nem szabad!

 

Czibor Zoltán emlékszoba
2900 Komárom, Sport utca 55.

Látogatható előzetes bejelentéssel:
06 70/4360135

Fotójegy: 300 HUF

A komáromi Klapka György Múzeum négy évtizede

 A kezdetek[1]

 

Komárom gazdag történelmi múltja évszázadok óta vonzza a régiségek iránt érdeklődőket. E múlt a legendás rómaiak nyomába vezet minket, akik a Kr. u. 1. és 4. század között virágzó települést alapítottak a Duna jobb partján. A közép-és újkor folyamán számos kiváló tudós, utazó és hadmérnök figyelt fel az itt lévő maradványokra. Leírásaik és rajzaik hozzájárultak ahhoz, hogy az időközben elenyészett romokkal ne enyésszen el a nagy nép emlékezete is.

 

E korai kutatások azonban egyelőre csak megfigyelések voltak. Az első tudós, aki már a régiségek megőrzésére is figyelmet fordított, Rómer Flóris[2] volt.

 

Rómer országjárásai során fogalmazódott meg a helyi múzeumok szükségessége. A szőnyi útjai során látott római kőfaragványok („A lakók házaiban minden emlékeztet a nagy népre. Itt oszlopfőn, vagy kőoltáron, vagy pilléren nyugszik a szépen faragott kőlap, és asztalúl szolgál a konyha előtt; ott a ház tornáczában fekszik egy oldalától megfosztott sarcophag, és a gazda kőpamlagúl használja; itt az ereszek alatt római téglákból készült a járda, míg ott az oszlopderekak, vagy nagy lapok sarkköveknek állíttatnak.”[3]) megmentése érdekében egy helyi ószőnyi kőraktár felállítását szorgalmazta. Magára vállalta a Magyar Tudományos Akadémia és a vármegye vezetősége közti koordinációt, de kezdeményezése anyagi okok miatt meghiúsult.

 

A 19. század végén országszerte alakultak a különböző kulturális egyletek, amelyek feladata a szűkebb pátria múltjának feltárása, megismerése és értékeinek megőrzése volt. A lelkes amatőrök gyűjtötte tárgyak számos múzeum alapjait vetették meg.

 

A Duna bal partján fekvő történelmi Komáromban 1886-ban alakult meg az első kulturális egylet. Tagjai gyűjtötték a régiségeket, az egyleti évkönyvben publikálták megfigyeléseiket. Ha úgy tetszik, ők voltak az első komáromi múzeumbarátok. A gyűjteményt kezdetben a református kollégium nagytermében mutatták be, majd az 1913-ban átadott Kultúrpalotában – a későbbi Jókai, majd Duna Menti Múzeumban, a mai Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában - nyertek végleges elhelyezést.[4]

A trianoni békediktátum éve gyökeres változást hozott Komárom életében. Az északi városrészt Csehszlovákiához csatolták, a délparti Komárom pedig önálló városként igyekezett megbirkózni a háború utáni évek rengeteg problémájával. A legtöbb gondot az a lehetetlen állapot okozta, hogy a városnak egyetlen középülete sem volt.

Hosszú időnek kellett eltelnie addig, amíg a helyzet megváltozott. Alapy Gáspár[5] polgármester és munkatársai, fáradhatatlan és következetes munkájukkal fokozatosan pótolták a hiányosságokat és másfél évtized elteltével már minden hivatal, intézmény és közület a saját új székházában folytathatta tevékenységét.

 

Alapy tervei szerint „Az uj városházán ideiglenesen, amig a kulturpalota fel nem épült, a városnak több kulturális intézménye nyer elhelyezést. Ezek között első helyen áll az uj muzeum, amelynek szenzációs leleteit Kállay Ödön[6] szőnyi jegyző felajánlotta.”[7]: „Régiségeimet az első világháborút követő évtizedekben azzal a céllal gyűjtöttem, hogy alapanyagául ajándékozzam annak az új múzeumnak, amely a cseh kézre jutott Jókai Múzeum pótlására a közgazdasági helyzet várt megszilárdulása után, a magyaroldali Komáromban az akkori polgármesterrel együtt, létesíteni terveztünk, hogy a gazdag szőnyi lelőhelyeken napról-napra előkerülő becses őskori és római emlékeknek megfelelő megőrzési helyet biztosítunk.”[8]

 

A múzeum létesítése 1930-ban realizálódni látszott, amikor Komárom szabad királyi megyei város képviselőtestülete átiratot intézett a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatójának, amelyben az alábbiakat vállalták: „ … a Magyar Nemzeti Múzeum Komáromban létesítendő osztálya részére három helyiséget biztosít, annak fűtéséről és világításáról, valamint a múzeumi termek megfelelő állványzattal történő ellátásáról gondoskodik, s erre a célra 3000 P-t megszavaz. Az ide küldendő múzeumi tisztviselő részére … lakást méltányos bérért biztosít és végül a múzeum fenntartásához évi 1500 pengővel hozzájárul…. A város közeli szomszédságában fekszik az a terület, mely a római uralom alatt Bregétio (!) néven ismert katonai tábor volt, hol az ásatások ma is tartanak és évről évre igen sok érdekes régiség kerül elő, mely régiségek a komáromi múzeumban volnának elhelyezve s annak gyűjteményét szaporítanák.”[9]

A képviselő-testület döntése ellen senki senki sem emelt kifogást, így március 31-én felterjesztették a vármegyei alispánhoz törvényhatósági jóváhagyás végett. Esztergomban 1930. április 8-án Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék kisgyűlése jóváhagyta a képviselő-testület határozatát. A Magyar Nemzeti Múzeum osztálya azonban nem valósult meg Komáromban. Ennek döntő oka Klebelsberg Kunó távozása volt a vallás és közoktatási miniszteri székből.[10]

1935-ben Komárom város polgármestere a régiségeknek (sírok, sírkövek, oltárkövek stb.) a városi székház épületében és díszkertjében történő végleges elhelyezésével Hajagos Pál kőművesmestert bízta meg: „Jelen megbízás vonatkozik 25 db kőemléknek az épület belsejében és árkádja alatt történő elhelyezésére és 8 db kősírnak a díszkertben történő elhelyezésére. A kőemlékeket az épület belsejében vörös színű, az árkád alatt sárga színű műkőből a helyszínen készítendő műkőtalapzatokra kell helyezni. A kősírokat a díszkertben szabályos vonalakba kell helyezni.”[11]

A városháza árkádja alatt elhelyezendő római kőfaragványok terve

 

Hajagos Pál nem végezte el időre az elvállalt munkát, ezért megvonták tőle a megbízást.[12] Hogy a terv később mégis megvalósult, azt Kecskés László múzeumi naplójából tudjuk meg: 1964. „X.10. 14 órától 18-ig az ÉPFU 5 tagú szocialista brigádja Kecskés László, Papp József irányítása mellett leszerelte és a kőtárhoz hozta a komáromi tanácsház árkádjai alatt elhelyezett sírköveket.” [13]

 

1946-ban Horváth József polgármester az Országos Történeti Múzeum (ma: Nemzeti Múzeum) Régészeti Tára vezetőjétől az alábbi levelet kapta:„…Komárom városa néhány évvel ezelőtt megbízta Kállay Ödön ny. jegyzőt, hogy a városban felállítandó gyűjteménye számára a környéken előkerülő, egyébként elkallódó régiségeket vásárolja meg. Az ily módon összegyűjtött régiségek … szoros kapcsolatban vannak a Kállay-féle gyűjtemény anyagával. A Kállay gyűjteményt a Magyar Olajipari R.T.-vel kötött szerződés alapján az Orsz. Történeti Múzeum Régészeti Tára veszi kezelésbe s az egész leletanyagot a Magyar Olajipari R.T. gyártelepén létesítendő „Múzeumi Gyűjtőhelyen” állítja ki … Ezért arra kérem a Polgármesteri Hivatalt, hogy addig, amíg Komárom városa önálló gyűjteményt, illetve kiállítást nem szervez, ezeket a tárgyakat az Országos Történeti Múzeumnak letétbe adja át. Nevezett gyűjtemény jelenleg a komáromi városháza pincéjében van biztonságban a Kállay gyűjteménnyel együtt. Annak elszállítására akkor kerülne sor, amikor a szőnyi gyűjtőhely kiállítása megnyílik.”[14] A polgármester válaszában hajlandó volt az anyag ideiglenes átadására az alábbi feltétellel: „Természetesen mihelyt Komárom városban megfelelő múzeumi helyiséget tudok találni és az anyag szakszerű őrzését és kezelését biztosítani lehet, arra az esetre a város tulajdonát képező múzeumi anyag azonnali visszaadását kérem.”[15] A kiállítás végül nem valósult meg.

 

Kállay Ödön

1951-ben a József Attila Kulturotthonban a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja nevében Radnóti Aladár múzeumszobát nyitott meg, melyet a város közönsége nevében Bérci János, a Városi Tanács elnöke vett át. 1953-ban néhány lelkes ember újból felvetette a múzeum létesítésének a gondolatát, melynek működését Kállay Ödön irányította volna. Tervük azonban akkor, a túlzsúfolt városban helyhiány miatt megvalósíthatatlannak bizonyult.

 

Mindezek ellenére továbbra is gyűjtötték a Komárom történetével kapcsolatos adatokat, egyben felkutatták és nyilvántartásba vették a szerteszét kallódó tárgyi emlékeket. Munkájuk eredményeként 1957-ben a Városháza előtti téren 8 db római kori szarkofág került méltó elhelyezésre.

1963 elején - elsősorban a város számos helyén hányódó és pusztuló római kőemlékek szomorú látványának, valamint a lakosság körében megindult kezdeményezéseknek a hatására - a város vezetői is belátták, hogy a múzeum létesítésének ügyét nem lehet tovább halogatni. Az előkészítő munkák lebonyolítására 1963. április 8-án a komáromi Hazafias Népfront Városi Bizottsága Kecskés Lászlót bízta meg.

 

A megbízott a komáromiak múzeumalapítási igényét már 12-én tolmácsolta a megyei múzeumok igazgatójának. Biró Endre megértéssel fogadta a kezdeményezést és mivel a Komáromi Városi Tanács által az Igmándi erődben kiutalt 250 m hosszú kazamatafolyosót kőtár létesítésére alkalmasnak találta, beleegyezését adta ahhoz, hogy Komáromban múzeum létesüljön.

A siralmas állapotban lévő erődrész helyreállításának hosszú, fáradságos időszaka következett, amelynek keretében kőműves-, festő-, lakatos-, villanyszerelő- és földmunkákat kellett elvégezni. A tekintélyes alapterületű kazamatafolyosó felújítása 1964 tavaszára fejeződött be. A költségeket a múzeumi szervezet és a városi tanács viselte. A felújítási munkákból - önként vállalt munkájukkal - bőven kivették részüket a város lakosai is: a múzeumbarátok, a gimnazisták, a Klapka Általános Iskola diákjai stb. Az ajtók-ablakok vasrácsait a Vasipari Ktsz. Dolgozói javították meg társadalmi munkában. A kazamata helyreállítása után kezdődött meg a városban és környékén fellelhető római kőemlékek összegyűjtése, beszállítása és elhelyezése.

 

Az egykori Brigetio emlékét őrző szarkofágok, síremlékek, oltárkövek és egyéb kőtárgyak mozgását szállító- és rakodócsoportok végezték - részben társadalmi munkában. Az elgondolások és tervezgetések tehát testet öltöttek: készen állott a komáromi múzeum első kiállítása, Brigetio gazdag, változatos anyagot bemutató kőtára.[16]

 

 

Állandó kiállítások

 

1. Múzeum az Igmándi erődben[17]

 

Kecskés László a múzeum bejáratánál, 1978

A Klapka György nevét felvevő múzeum működtetéséhez feltétlenül szükségessé vált egy felelős személy kiállítása, a megyei múzeumigazgató ezért 1965. május 1-jén, tiszteletdíjas múzeumvezetői minőségben Kecskés Lászlót bízta meg a szükséges teendők elvégzésével. A Komárom Megyei Tanács is felkarolta a komáromi múzeum ügyét, és működését az 1966. január 5-én keltezett 49958/1965. VIII. szám alatti határozatával kiállítóhelyként engedélyezte.

A Klapka György Múzeum első kiállításának, a római kőtárnak ünnepélyes megnyitására, számos komáromi és környékbeli látogató részvétele mellett, 1965. november 7-én került sor.

 

Kövecses Zoltánné, Komárom Városi Tanács Művelődési Csoport Vezetője megnyitó beszédében – többek között - az alábbiakat mondta:

„Komárom város lakosságának régi vágya teljesült a mai napon, amikor e kisváros a nagy városokhoz hasonlóan múzeumot avatott, múzeumot tudhat magáénak. … Ezeket a tárgyi emlékeket gyűjtötte össze Komáromban is egy kis lelkes csapat. Munkájuk eredménye kellett hogy legyen, hiszen az egész város figyelő szeme, segítőkészsége, vágya, akarata egyesült, s gyümölcse a mai napra érett be.”[18]

 

 

A kőtár első látogatója – annak hivatalos megnyitója előtt, 1965. május 29-én – a szőnyi születésű Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Elnöke volt, aki később a vendégkönyvbe is elismerését fejezte ki a múzeum létrejöttéhez:

 

 

1966. május 1-jétől már teremőre is volt a kőtárnak, ami azt jelentette, hogy tavasztól őszig a megyei múzeumigazgatóság által meghatározott napokon (kedd, csütörtök, szombat 15-18 óráig, vasárnap 10-12 és 15-18 óráig) mindenki számára lehetségessé vált a gazdag anyag megtekintése.

 

A kőtár iránt megnyilvánuló érdeklődés biztatást adott a múzeum bővítésére. A megvalósításhoz a Komáromi Városi Tanács azzal járult hozzá, hogy az újabb kiállítás megrendezésére négy helyiséget utalt ki az Igmándi erőd belsejében. Az épületrész kiállítási célokra való átalakításának a költségeit a megyei múzeumi szervezet viselte. Ugyancsak ők rendezték meg a kiállítást a raktáraikban elhelyezett Kállay Ödön-gyűjtemény anyagából.

 

A "Brigetio története" című kiállítás 1966. október 30-án Dr. Turó Antal, a Komáromi Városi Tanács VB titkára nyitotta meg.

 

„A kiállítás a római kori Szőnyt, Brigetiót mutatja majd be, s az anyag nagy része a neves szőnyi gyűjtő, Kállay Ödön hagyatékából kerül ki. Gazdag anyagunk van ebből a korból, hiszen itt az ásatások során rengeteg emlék került elő. A faragott és feliratos kövek, szobortöredékek, cserép-és üvegedények, fegyverek, pénzek, s használati tárgyak segítségével pontos és érdekes képet adhatunk az egykori római település, a fontos katonai erőd, Brigetio életéről.” – nyilatkozta a Dolgozók Lapja kérdésére Biró Endre régész, megyei múzeumigazgató, a kiállítás forgatókönyvének készítője.

 

 

Ugyanekkor nyílt meg újra az anyagában jelentősen kibővített és Biró Endre által rendezett kőtár is.

 

A római kiállítás lebontása után, 1974. október 5-én Mózes Pál elnökhelyettes (Komárom Város Tanácsa) nyitotta meg azt a hajózástörténeti kiállítást, melyet a hónap végéig tekinthettek meg a látogatók. Ennek keretében - az ókortól kezdve a vitorlás hajók alkonyáig használt - tengeri hajók különféle főbb típusai voltak láthatók, túlnyomó részt az esztergomi Balassa Bálint Múzeum anyagából.

 

A következő évben a Komáromi Városi Tanács kiutalta a múzeumnak az Igmándi erődben eddig használt rész melletti helyiségcsoportot, ami azt jelentette, hogy már tekintélyes nagyságú terület állt rendelkezésre egy reprezentatív kiállítás megrendezésére. Az átalakítási munkák tervezése, a megvalósításhoz szükséges pénzösszegek biztosítása, a kivitelezés, valamint az új kiállítás megrendezése jó pár évet vett igénybe. Ezalatt az időszak alatt csak a kőtár működött.

Az erődnek ebben, a minden részletében megújított helyiségcsoportjában 1979. november 3-án Dr. Bodrogi Tibor, az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának igazgatója nyitotta meg a "Komárom megye magyar néprajza" című kiállítást, mely egy régi parasztház és gazdasági udvar használati, berendezési tárgyait, valamint kovács-, szíjgyártó-, kádár-, fazekas - és csutorás mesterségek szerszámkészletét mutatta be.

 

 

A néprajzi kiállítás egy részének lebontása után 1984. szeptember 30-án Füstös László, a komáromi Városi Tanács VB. Elnöke nyitotta meg a "Fejezetek Komárom XIX. századi történetéből" című kiállítást, amelyen megismertettük Komárom erődrendszerének, az 1848/49-es szabadságharc komáromi eseményeinek történetét, városunk jeles íróinak életét és munkásságát, valamint a nagyhírű komáromi mesterségeknek gazdag metszet- és képanyagát, írásbeli dokumentumait.

 

 

Az irodalmi rész könyvanyagát a Komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár bocsátotta a múzeum rendelkezésére.

Kecskés László, Bukó Józsefné és Oláh Ferenc

 

1990. május 18-án Bukó Józsefné, Komárom város tanácselnöke nyitotta meg az Antoni Judit néprajzos által felújított „Komárom megye magyar néprajza” című kiállítást. A tatai Kuny Domokos Múzeum tárgyait a Klapka György Múzeum saját anyaga, Nyikus Anna népi szőttesei és Gábor József hentes-mészáros szerszámai egészítették ki.

 

 

A megnyitásától kezdve vandál elemek időről időre többször is feltörték a kőtár erős vasajtóit, majd egyre több pusztítást végeztek az épületrészben. Ledöntötték a kőemlékeket, kibontották a befalazott részeket, kiszaggatták a falból a villanyvilágítás kábeleit és összetörték a világítótesteket, sőt a kőfaragványokat is lopkodták. Hiába jelentettük a rombolásokat a város vezetőinek és a rendőrségnek, nem tudtak segíteni. Be kellett látnunk, hogy az erődnek ezen a nehezen ellenőrizhető részében nem maradhatnak tovább az értékes római kőemlékek, más, biztonságosabb helyet kell számukra keresnünk. Önként kínálkozott erre a célra az erőd belső udvarában birtokunkban levő helyiségcsoport. A kőemlékek nagy és súlyos munkájának átszállítását – hosszas keresgélés után - Monath Gyula vállalkozó vállalta, a sírkövek és szarkofágok aláfalazását Lendvai Imre vezetésével a Komáromi Mezőgazdasági Kombinát Építő Kft. támogatásként végezte. A munkálatok költségeit Komárom Város Önkormányzata fedezte. A kiállítás forgatókönyvét Számadó Emese készítette.

 

Az újrarendezett kőtárat, a Lapidarium Brigetionenset Dr. Tóth Endre régész, a Nemzeti Múzeum régészeti Könyvtárának az igazgatója nyitotta meg, 1993. április 29-én, a második Komáromi Napok rendezvénysorozat keretében.

 

 

2. A tengerészeti kiállítás[19]

 

Gyermekkori, baráti és cserkészkapcsolataink felújítása révén szerzett tudomást múzeumunk létezéséről a Bécsben Lakó DDr. Juba Ferencz, orvosi és jogi diplomával rendelkező tengerészkapitány. Részletekre is kiterjedő tárgyalásaink után elhatározta, hogy a magyar tengerhajózás múltjáról összegyűjtött sokrétű, gazdag, tárgyi- és dokumentumanyagát a Klapka György Múzeumnak adományozza. A rendkívül nagy értéket képviselő gyűjteményt Hadtörténeti Intézet segítségével sikerült hazaszállítanunk. A tengerészeti anyag bemutatására új kiállítást terveztünk. Erre a célra a városi tanács rendelkezésünkre bocsátotta a Tüdőgondozó Intézet által a városháza épületében addig használt helyiségeit, s egyben vállalta az átalakítási költségek részbeni fedezését. A kőműves-, burkoló-, festő-, mázoló-, vízvezeték-szerelő és üveges munkákat a Városszépítő Egyesület végezte el, nagyrészt társadalmi munkában. A kiállítási anyag bemutatásához szükséges tárlókat a megyei múzeumigazgatóság készíttette el.

 

A "DDr. Juba Ferencz magyar tengerészeti gyűjteménye és válogatás Balló Ede képmásolat gyűjteményéből" című kiállítást 1987. október 4-én nyitottuk meg, rendkívül nagy érdeklődéstől kísérve. Megjelentek a Komárom Megyei Tanács, a Komárom Megyei Múzeumigazgatóság, a Komárom Városi Tanács, a Népfront, a Városszépítő Egyesület, a szlovákiai Komárom múzeuma és Múzeumbarát Köre, valamint az érdi és mátészalkai múzeum képviselői, sok magyar tengerész, számos komáromi és vidéki érdeklődő.

 

A kiállítás két, egymástól teljesen eltérő anyagot mutatott be.

Három teremben került elhelyezésre Balló Ede magyar festőművész képmásolat-gyűjteményének egy része, melynek megtekintésével Giorgione, Tintoretto, Veronese, Van Dyck, id. Franz Hals, Hobbema, de Hoch, Rembrandt, Vermer és Velasquez válogatott képeinek művészi másolataiban gyönyörködhetett a látogató.

Dr. Szatmári Sarolta, DDr. Juba Ferenc, Kecskés László és Bukó Józsefné

 

A nagy művészi értékű gyűjtemény a Szépművészeti Múzeum tulajdonát képezi, s a megyei múzeumigazgatóság bocsátotta rendelkezésünkre. A kiállítást is ők rendezték.

A magyar tengerészeti gyűjtemény egy kisebb és két nagyobb helyiségben volt látható - már a megnyitás napján is a bőség zavarával küzdő, zsúfolt rendezésben.

E gyűjtemény értékes darabjai közül kiemeljük a műszereket (szeksztánsok, különböző tájolók, kronométer, dőlésmérő stb.), I. Ferenc császár és királynak a magyar tengerhajózási társaságok működését engedélyező két - függőpecsétes, művészi kivitelű - oklevelét, a fiumei kikötő építési költségeinek eredeti bizonylatát, a hajónaplókat, a tengerésztisztek személyi okmányait, a Fiumei Magyar Tengerészeti Akadémia bizonyítványait stb. A múzeum bejáratának két oldalán felállított két horgony az első magyar Duna-tengerjáró hajónak, a Budapestnek és a Szegednek az emlékét őrzi.

 

A kiállítás - a vendégkönyv beírásainak tanúsága szerint - nagy tetszést aratott a megjelent tengerészek és közlekedési szakemberek, valamint a város lakosságának körében, pedig hiányzott belőle DDr. Juba Ferencznek az akkor még a Német Szövetségi Köztársaság területén kiállított magyar haditengerészeti gyűjteménye; valamint a bécsi lakásán maradt magyar tengerészdokumentumokból álló anyaga.

 

Az idő múltával ezek a dokumentumok, tehát a teljes DDr. Juba Ferencz gyűjtemény, bekerültek a múzeum leltárába, melyet tovább gyarapítottak a még élő tengerészek, vagy tengerész-családtagoknak az ajándékai. A túlzsúfolt raktárak arra késztettek bennünket, hogy lépéseket tegyünk a tengerészeti kiállítás bővítése érdekében.

 

Az elhatározás megvalósítását megkönnyítette az a tény, hogy a megyei múzeumigazgatóság az 1990-ben lebontotta a Balló Ede kiállítást és annak képanyagát egyes közületeknek ideiglenesen kiadta. A három terem megüresedésével több mint kétszeresére nőtt a kiállítás céljaira felhasználható terület nagysága, ami azt jelentette, hogy a rendelkezésre álló helyiségcsoport alkalmas a magyar tengerészmúlt eddig összegyűjtött teljes anyagának a bemutatására.

A kiállítás megtervezése és a megyei múzeumigazgatóság által elkészíttetett tárlók elhelyezése után megkezdődött az anyag rendszerezése, elhelyezése és szakszerű feliratozása. Ezeket a munkákat túlnyomó részt - a téma és az anyag legjobb ismerője - DDr. Juba Ferencz maga végezte.

 

A hosszú ideig tartó alapos munkának meglett a gyümölcse, elkészült a látványnak mutatós, tartalmában pedig rendkívül gazdag anyagú kiállítás, mely jelentőségéhez méltón mutatja be a magyar tengerhajózás nyolc évszázados, változatos múltját.

 

 

3. A főépület[20]

 

1970-ben a szőnyi Vásártéren épülő presszó (ma ABC) alapozási munkálatai során freskóval díszített római lakóházat tárt fel Biró Endre régész. Ettől kezdve állandóan foglalkoztatott bennünket a gondolat, hogy érdemes volna a Vásártéren régészeti feltáró munkát végezni, mert bizonyára szép eredményt hozna. E gondolat valóra váltására 1992-ben érett meg az idő, amikor is Komárom város és a megye önkormányzata anyagi fedezetet biztosított a feltárások megindítására. Az 1992 júliusától minden évben folytatott ásatások megszervezését Számadó Emese, a feltárási munkák szakszerű irányítását Dr. Borhy László régész, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének adjunktusa - azóta tanszékvezető docense - végzi. Az ásatáson kezdetben helyi középiskolások és régészhallgatók vettek részt, 1995-től pedig már csak az ókori régészeti tanszék hallgatói kötelező szakmai gyakorlat keretében. A feltárásokat Komárom Város Önkormányzata mellett számos cég támogatja különböző természetbeni juttatásokkal: Az almásfüzitői 22-es PannonÉp Kft. irodakonténert ad, a Szín-Harmónia Kft. kosaras-darus kocsit az ásatás végi összesítő fényképek elkészítéséhez, Takács Béla pedig évről évre kiás és betemet minket. A Bogáncs Étterem időbeosztásunkhoz igazodva tálalja a menüt, a Solaris Motel pedig gondosan ügyel arra, hogy minden év júliusában – az idegenforgalmi szezon közepén – megfelelő mennyiségű szálláshelyünk legyen.

 

A feltárás az egykori Brigetio életének számos részletére derített fényt, a legnagyobb örömöt azonban az 1993. évi ásatás utolsó napjai hozták, mert ekkor kerültek a felszínre egy nagyobb és reprezentatívabb helyiség freskóinak értékesnek ígérkező darabjai. A szelvényt, a freskókkal együtt ifj. Bóna István restaurátor tanácsára akkor visszatemettük, mert szakszerű kiemelésükre már nem volt idő.

 

1992: Andrási Júlia régész (ásóval)

1993: Farkas Barnabás, Virágos Gábor és Zénó(†)

 



Az Andromédát és Pegazost ábrázoló restaurált mennyezetfreskó

és a torta

 

 

1994-ben az újból kibontott "freskós" szelvényből a freskótöredékek szakszerű kiemelését Bóna István festmény-restaurátor, a Képzőművészeti Főiskola adjunktusa, restaurátor-hallgatóival együtt végezte. A nagyméretű, hihetetlen jó állapotban előkerült falfestmény-darabokból már az ásatás helyszínén ki lehetett rakni egy lovas nőalakot, melyet a következő évi ásatászáró bulira a Vasas Cukrászda el is készített cukormázból. A művészi kivitelű torta külső és belső tulajdonságai egyaránt tetszetősek voltak.

 

 Dr. Krajczár Gyula, Dr. Szilágyi János György, Számadó Emese és Dr. Borhy László

A tél folyamán a mitológiai jelenetet ábrázoló mennyezet-festményt restaurálták és így azt 1995-ben, a negyedik Komáromi Napok keretében a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban nagy közönségsiker mellett be is mutattuk. Úgy véljük, a helybéli lakosok igazán most szembesültek azzal, hogy micsoda fantasztikus értékeket rejt még mindig a föld Szőnyben.

 

 

A restaurátor-hallgatók mára már komoly szakmai tapasztalattal rendelkező festőművész-restaurátorok. Közülük kettő, Kurovszky Zsófia és Harsányi Eszter a mai napig kitartott mellettünk, munkájuk – és a Nemzeti Kulturális Alap, ill. két ízben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma áldott támogatása – eredményeként rendelkezünk ma igazán Európai színvonalú falfestményekkel és kiállítással.

 

Az 1. számú, ún. freskós ház

Az eltelt évek alatt több lakóházat lokalizáltunk a területen, amelyeket lakói falfestményekkel díszítettek és padlófűtéssel melegítettek. A képen látható 1. számú lakóház gazdag falfestményei a múzeum állandó kiállításán láthatók.

 

Az észak-déli irányú utca és a pékség két kemencéje

A lakóházak keleti oldalán 3 m széles észak-déli irányú, nagy lapos kövekből rakott út vezetett, amely egyben elválasztotta a lakófunkciójú részt a gazdasági egységektől. Műhelyek és egy pékség került elő erről a területről két kenyérsütő kemencével.

 

A kutatások szerint a város ezen részét a Kr. u. 3. század második felében hagyták el lakói. Házaikból gondosan elvittek minden használható tárgyat és értéket, így jobbára törött kerámiákat, ill. véletlenül elhagyott értékeket találunk.

 

Kecskés László évtizedes helytörténeti gyűjtőmunkája következtében összegyűjtött könyvek, tárgyak, dokumentumok és képzőművészeti alkotások, valamint az 1990 óta az ásatások és leletmentések során előkerült nagy számú leletanyag és elsősorban a páratlan szépségű falfestményeink arra ösztönözték a múzeumvezetőt, hogy kiállítási és raktározási célokra új helyiségeket igényeljünk. Dr. Krajczár Gyula polgármester és Komárom Város képviselő-testülete, megértve a múzeum helyzetét, 1994-ben az 1927-ben épült egykori pénzügyőri laktanya – később fiúkollégium, majd gyors-és gépíró iskola - épületét a Klapka György Múzeumnak adta használatra. Ugyancsak a város finanszírozta az épület – egyelőre - utcafronti részének a felújítását, kiállító termekké alakítását, valamint a város római kori régészeti emlékeit bemutató állandó kiállítás megrendezését.

Fontosnak tartottuk, hogy az állandó kiállítás mellett legyen legalább egy, vagy két helyiség, amelyben helytörténeti, Komáromhoz kötődő néprajzi, képző-és iparművészeti, valamint a vásártéri feltárások leletanyagát tematikus rendben bemutató régészeti kiállítások legyenek.

 

A Klapka György Múzeum főépületének avatását, a kiállítások megnyitását Kecskés László azonban már nem érhette meg. Hosszas és fájdalmas, ámde méltósággal és a legutolsó időkig munkával viselt betegsége végül legyőzte őt és 1995. október 25-én eltávozott közülünk. Ha fizikailag megszűnt is létezni, szelleme, amíg múzeum létezik Komáromban, közöttünk él. Útmutatásai, emberi és szakmai meglátásai örök nyomot hagytak a körülötte élőkben és a vele együtt dolgozókban egyaránt. A múzeum vezetését Számadó Emese vette át.

 

A főépület ünnepélyes megnyitójára 1996. április 28-án került sor, a Komáromi Napok keretében. A "Római kori freskók és tárgyi leletek Brigetióból" című állandó kiállítás mellett nagy sikerrel mutattuk be az „Etüdök a Himnuszra” című időszaki kiállítást, amely kilenc gobelin-tervező iparművész Kölcsey Ferenc Himnuszára készített faliszőnyegeit, ill. terveit mutatta be.

 

 

Középen ifj. Bóna István és a mennyezetfreskó

 

A művészek között volt Kecskés László lánya, Kecskés Ágnes Munkácsy-díjas iparművész is. Az ő gobelinjét 2000-ben a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati támogatása segítségével meg is vásároltuk.

 

Kecskés Ágnes „Himnusz” című gobelinjét Halász Károly nézi

 

 

4. A Czibor Zoltán Emlékszoba

 

Czibor Zoltán, a legendás Aranycsapat balszélsője, az olimpiai bajnok, a VB-ezüstérmes, a negyvenháromszoros magyar válogatott, a KFC alapítója 1997. szeptember 1-jén, életének 69. évében hunyt el. Síremlékét 1999. április 27-én avatták fel a komáromi temetőben, többek között Hidegkuti Nándor, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő jelenlétében.

 

Nevét a Komárom városi sporttelep, emlékét a sporttörténet, a futballrajongó milliók és 2001-ben a Czibor Zoltán Városi Sporttelepen berendezett emlékszoba őrzi. Az emlékszobát Farkasházy Tivadar publicista avatta fel, az ünnepségen jelen volt az egykori csapattárs, Buzánszky Jenő is.

 

A fényképekből, oklevelekből, személyes emléktárgyakból, kitüntetésekből rendezett hangulatos kamara-kiállítás nem csak a sport-és futballszeretők, de a városba látogató külföldi vendégek előtt is igen népszerű, annál is inkább, mivel a helyszínt biztosító Városi Sportiroda sportpályán dolgozó és az emlékszobáért felelős munkatársa, Kozenkow Ferenc, vagyis Nunu szívének és tudásának legjavát adja az odalátogatóknak, hogy egykori barátja életét és pályafutását minél részletesebben megismerjék, s ezáltal Czibor Zoltán emléke minél tovább éljen a futballszerető emberekben.

 

Buzánszky Jenő, Számadó Emese, Farkasházy Tivadar és jobbra hátul Kozenkow Ferenc

 




[1] Kecskés László korábbi múzeumtörténetei és a múzeumi adattár alapján

[2] Rómer Flóris (1825-1889) a pannonhalmi főapátság különböző fokú tanintézeteiben tanult. 1940-től győri bencés tanár, 1945-től a pozsonyi királyi akadémia tanára. Részt vett a szabadságharcban, melynek bukása után várfogságra ítélték. Szabadulása után ismét Győrben tanított, ahol 1859-ben komplex terepbejárást és gyűjtőutat szervezett az iskolai szünet idejére. Útja során Szőnybe is eljutott. Az MTA levelező tagjai sorába választotta, 1868-ban pedig kinevezték a pesti egyetem régiségtan professzorává, egy év múlva pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának őrévé. Ásatásokat vezetett, kiállításokat szervezett, tudományos konferenciákon vett részt, múzeumokat alapított. 1877-ben, miután kilépett a rendből, lemondott nyilvános állásairól és Nagyváradra ment, ahol kinevezték kanonokká. In: Számadó Emese: Rómer Flóris élete és munkássága. In: Komáromi Újság IV (1994) 15. szám

[3] Rómer Flóris: Római Várnák. In: Archaeologiai Közlemények III (1862) 48.

[4] Fehérváry – Ratimorsky – Trugly: A komáromi múzeum száz éve. In: Új Mindenes Gyűjtemény 5. Madách Kiadó 1986

[5] Alapy Gáspár (1880-1945) ősi Komárom megyei család sarjaként Észak-Komáromban született. Tanulmányai elvégzése után 1907-ben kezdett dolgozni az észak-komáromi városházán. 1921-ben Dél-Komáromba jött, ahol bekapcsolódott a város vezetésébe, 1925-től kinevezett polgármesterként. Városépítő tevékenysége során virágzó kisváros alakult ki. Népszerűségének köszönhetően és érdemeinek elismeréseként 1939. július 15-től az újra egyesített Komárom polgármestere. 1944 augusztus 31-én nyugdíjba ment. 1944. október 17-én zsidópártolás vádjával a nyilasok letartóztatták, a Csillagerődbe, majd Dachauba hurcolták ahol mint a 136708 számú fogoly halt meg 1945. február 5-én. A legnehezebb időkben is ki merte jelenteni: „Én  esküt tettem rá, hogy minden polgár ügyét egyformán szolgálom.

[6] Kállay Ödön (1879-1960) Új-Szőnyben született. A komáromi bencés gimnáziumban tanult. Családja mellett itt kapta az első inspirációkat a régiségek megbecsüléséről, köszönhetően ezt osztályfőnökének, Gyulai Rudolfnak, aki a Komárom vármegyei és Komárom városi Történeti és Régészeti Egylet alapítója és egyben titkára volt. 1901-től 40 éven át az ószőnyi községházán dolgozott aljegyzőként. Munkája mellett egész életét hihetetlenül gazdag történelmű faluja szellemi és tárgyi öröksége megismerésének, felgyűjtésének szentelte. Megírta Szőny történetét. Brigetio-gyűjteménye a legnagyobb fennmaradt egységes magyarországi antik gyűjtemény.

[7] Komáromi Lapok 1928 (42. szám) április 7, 6.

[8] Brigetio. Egy római város élete. Kiállítás a Kállay-gyűjteményből. Tata 1990

[9]1461/1930. számú képviselőtestületi határozata. 1930. március 12. in: Komárom Városi Fióklevéltár. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Kürthy Annának, a levéltár munkatársának, aki ez alkalommal is értékes levéltári forrásokkal járult hozzá a kiállítás forgatókönyvének és a katalógus szövegének a megírásához.

[10] Ortutay András: „Legyen Komáromnak múzeuma” in: Komáromi Újság, 1995. április 6.

[11] 1417/1935. sz. polgármesteri határozat, 1935. április 17. in: Komárom Városi Fióklevéltár.

[12] 2305/1936 sz. irat. In: Komárom-Esztergom Megyei Levéltár Komáromi Fióklevéltára

[13] A komáromi Klapka György Múzeum megalakulása. Kecskés László 1963. május 9. és 1965. november 7. között írt naplója. Komárom, 2005

[14] 22/1946 sz. irat. in: Komáromi Fióklevéltár

[15] 3232/1946. sz. irat. In: Komárom-Esztergom Megyei Levéltár Komáromi Fióklevéltára

[16] A munkálatok részletes leírását adja Kecskés László naplójában. In: KGYM Adattára

[17] Kecskés László korábbi múzeumtörténetei és a múzeumi adattár alapján

[18] Klapka György Múzeum adattára

[19] Kecskés László korábbi múzeumtörténetei és a múzeumi adattár alapján

[20] A múzeumi adattár alapján